Új, mofettás gyógyfürdő és élményfürdő, valamint egy 180 férőhelyes sportcsarnok épül Kovásznán – a kivitelezési szerződéseket szerdán írták alá.
„Az elmúlt másfél évben, amióta kormányon vagyunk, számtalan helyi kezdeményezéshez biztosítottunk anyagi támogatást. Önkormányzati vezetőink megálmodják, megtervezik azt, hogy mi szolgálja a legjobban a közösségek érdekeit. Kormányzati munkánknak éppen az a fő célja, hogy településeinken, városon és vidéken egyaránt jobb legyen az élet, hogy megfelelő, XXI. századi körülmények között lehessen gyógyulni, kikapcsolódni vagy sportolni. Az előremutató, a gazdasági növekedést előidéző elképzeléseket az RMDSZ és a Cseke Attila vezette fejlesztési minisztérium pedig örömmel támogatja” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
„A fejlesztési minisztériumban sorra írjuk alá az erdélyi települések fejlesztését, gyarapodását szolgáló szerződéseket. Most két új beruházás építése indulhat, és azon dolgozunk minden nap, hogy újabb iskolákat korszerűsíthessünk, újabb műemlék épületeket restauráljunk, és sportlétesítményeket, kikapcsolódási lehetőséget biztosítsunk minél több család számára”-nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A kovásznai élményfürdőre 64 millió lejt biztosít a fejlesztési minisztérium, a sportcsarnok építésére pedig 11 millió lej finanszírozást nyújt a szaktárca.
Az élményfürdő a természetes ásványvizet használja fel, és a helyre jellegzetes, egyedi talajkincset a mofetták kialakítására. A helyieket és turistákat egyaránt vonzó új élményfürdőben kinti és fedett medencéket alakítanak ki, vízi-csúszda rendszerrel. A gyermekek számára játszótereket építenek, a felnőtteknek napozóágyakat, függőágyakat rendeznek be a medencék szélén. A fürdőkomplexumot a tervek szerint 26 hónap múlva adják át.
A fürdőkomplexumban sportolásra alkalmas pályák lesznek, öltözők, zuhanyzók, parkolók.
A sportcsarnok több sportolási lehetőséget kínál. Kézilabdázásra, kosarazásra, teniszezésre és röplabdázásra egyaránt megfelelőek lesznek a körülmények. Ezt a diákok mellett a nagyközönség is használhatja vakációk idején és hétvégéken, a testnevelési órákon kívül mérkőzések rendezésére is alkalmas lesz. A sportcsarnok várhatóan egy éven belül készül el.