Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete csütörtökön iktatta a Kovászna Megyei Választási Irodában a képviselői és szenátori jelöltdossziékat.
Az idei szuperválasztási évben az első félidőt jól zárta az RMDSZ, Háromszéken utoljára 20 éve volt olyan kimagasló a választási részvétel és támogatottság, mint a mostani önkormányzati és EP-választásokon, amikor több mint 64 ezer szavazatot kaptunk – idézte fel Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, a jelöltdossziék iktatását követően.
„Ez azt jelenti: az emberek látják a konkrét, fizikai munkánk eredményét, és értékelik politikai kiállásunkat nemzetközösségünk érdekében. Az emberek bíznak bennünk, bíznak az RMDSZ-ben. Most elkezdődött a második félidő. Nyertes csapaton nem változtatunk, jelöltjeink felkészült, kipróbált szakemberek. Együtt kell legyőznünk a magyar közönyt és a román AURt, valamint megbirkózzunk kishitűségünkkel. Bíznunk kell közösségünk erejében, hinnünk kell, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarság egy emberként mozdul meg a novemberi államelnöki és a decemberi parlamenti választáson. Kelemen Hunor, a magyarok államfőjelöltje a józan észt képviseli a romániai politikában. Az a célunk, azért dolgozunk, hogy mi, erdélyi magyarok jobban éljünk. Ehhez erős magyar parlamenti képviseletre és kormányzati szerepvállalásra van szükség” – emelte ki az elnök, hozzátéve: hallgassunk a józan eszünkre, hogy szülőföldünk, Háromszék továbbra is a béke és a biztonság szigete maradjon.
Kovászna megyében Fejér László Ödön vezeti a szenátorjelöltek listáját, őt követi a Háromszéki Nőszervezet részéről Kondor Ágota, majd az ifjúság képviseletében Bodó Töhötöm, negyedik helyen Gáj Nándor van. A képviselőjelöltek listáján Miklós Zoltán áll az élen, második helyen Gál Károly. Az RMDSZ parlamenti jelöltlistája a magyar összefogás listája, az országos egyezségnek megfelelően Háromszéken indul az RMDSZ színeiben, a képviselői listán harmadikként a Magyar Polgári Erő jelöltje, Kulcsár Terza József. Negyedik helyen Könczei Csaba van, őt követi az ifjúságot képviselő Tamás István, majd a Háromszéki Nőszervezet részéről Buda Rozália.
az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet sajtóirodája