Skip to main content

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete Kézdivásárhelyen szervezett megyei szintű találkozót a nyugdíjasokkal április 19-én, szerdán. A Maassluis Nyugdíjas Klubban megtartott eseményen Fejér László Ödön szenátorral és Csép Éva Andrea parlamenti képviselővel beszélgettek szociális kérdésekről, illetve az RMDSZ kormányzati munkájának köszönhetően született intézkedésekről.

Csép Éva Andrea parlamenti képviselő felszólalásában kitért azokra a támogatásokra, amelyeket az RMDSZ kormányzati eszközeit felhasználva kezdeményezett, valamint a következő időszak azon feladataira, amelyekkel segíteni tudják a nyugdíjasokat: „Jó volt látni, hogy milyen összefogás van Kovászna megyében a nyugdíjas klubok között, hogy nemcsak ismerkednek egymással, de tapasztalatot is cserélnek, illetve tanulnak egymástól. Azt hiszem, ez a lendület, életkedv példaértékű mindannyiunk számára. Az RMDSZ-ben odafigyelünk az idősekre, egy ledolgozott élet után megérdemlik, hogy biztonságos életkörülményeik legyenek, valamint folyamatosan segítünk kormányzati eszközökkel is. Továbbá dolgozunk a generációk közötti kapcsolatok erősítésén, hogy a tizen- és huszonéves ugyanúgy megértse az időst, ahogy a nyugdíjas is a fiatalt, valamint fontos célunk erősíteni a családokat. Mindannyian tudunk tanulni egymástól.”

„Igazán nagyszerű látni, hogy a mai nappal elindult egy háromszéki együttműködés a nyugdíjasklubok között. Ennek a találkozónak ez is volt a célja, hogy összehozza és közös program szervezésére, tapasztalatcserére ösztönözze a résztvevőket. Amint a fiatalabbak tudnak tanulni az idősek élettapasztalatából, úgy ők is tudnak tanulni egymástól. Kívánom, hogy gyümölcsöző legyen ez a kapcsolat” – fogalmazott Fejér László Ödön szenátor.

 

Dávid Sándor, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket és gratulált a rendezvényhez, majd kiemelte, hogy az RMDSZ helyi szervezete és az önkormányzat támogatására és partnerségére a továbbiakbak is számíthatnak.

Szántó Éva, a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjas Klub vezetője kihangsúlyozta: „Azzal, hogy az ember nyugdíjba vonul, nem áll meg az élet. Mi magunkért szervezünk programokat, magunkért kérünk tanácsot és kötünk partnerségeket, és mi a magunk közösségéért vagyunk felelősek. Mindenkinek köszönöm, aki ma eljött, és ebből a munkából kivette és kiveszi a részét. Köszönjük a közéleti szereplőknek, hogy eljöttek, tájékoztatnak és közösen beszélhetjük meg a minket érintő kérdéseket.”

A sepsiszentgyörgyi és a baróti nyugdíjas klubok számára városnéző túrát szerveztek, az érdeklődők Kis Emese idegenvezető irányításával megismerhették a város történelmét, megtekintették a református templomot, amely Erdély legnagyobb református temploma, majd a Turóczi Mózes-ház és a Székely Katonanevelde után az Incze László Céhtörténeti Múzeumot látogatták meg. A városnézés után közös ebéd majd tapasztalatcsere következett, ahol bemutatták szervezeteiket, programjaikat.  Az eseményen Gelence, Barót, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Szentkatolna nyugdíjasklubjai vettek részt.

Az RMDSZ kiemelten fontosnak tartja a nyugdíjasok szerepét és hozzájárulását a közösség életéhez, ezért is szervez olyan rétegtalálkozókat, amelyek lehetőséget teremtenek az együttgondolkodásra, olyan stratégiák megbeszélésére, melyek tovább erősítik az érintettek helyzetét és életminőségét, azáltal, hogy a különböző területeken dolgozó szakemberekkel az őket foglalkoztató kérdésekre, problémákra közösen keresnek megoldásokat.

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet Sajtóirodája      

  1. április 20.