A Nosztalgiamozi mellett idén tavasszal újabb két különleges programot indítunk, amelyek elsősorban az idősebb generáció számára kínálnak aktív kikapcsolódási lehetőségeket. A cél nemcsak mozgási lehetőséget biztosítani, hanem egy összetartó közösséggé kovácsolni a résztvevőket, hogy megtapasztalják a mozgás örömét egy vidám, támogató közösségben.
Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet ügyvezető elnöke elmondta: „Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete mindig is kiemelten kezelte a közösségi összefogást és a helyi kezdeményezések támogatását. Meggyőződésünk, hogy egy erős civil szervezeti hálózat nélkül nem lehet valódi, tartós együttműködéseket kialakítani. Ez az együttműködés pedig azt a célt szolgálja, hogy megerősítsük a társadalmi szövetet. A civil szervezetek elengedhetetlenek abban, hogy a közösség tagjai számára értékes lehetőségeket teremtsünk, legyen szó kulturális, szabadidős vagy egészségmegőrző programokról. Az RMDSZ feltett szándéka, hogy megerősítse ezt a köteléket, és minden olyan kezdeményezést támogasson, amely a közösség javát szolgálja.”
A természetben eltöltött idő nemcsak kellemes kikapcsolódás, hanem a testi és lelki egészség alapja is – emelte ki Kondor Ágota RMDSZ-es szenátor.
„A rendszeres mozgás, a természet nyújtotta csend és a friss levegő hozzájárulnak a jobb közérzethez, csökkentik a stresszt és erősítik az immunrendszert. Ez különösen fontos az idősebb korosztály számára, hiszen a fizikai aktivitás segít megőrizni az egészséget és a mozgékonyságot. A tánc ezzel szemben nemcsak az egészség megőrzésében játszik fontos szerepet, hanem erős közösségformáló ereje is van. Programjaink célja, hogy lehetőséget teremtsünk az időseknek kapcsolódásra, hiszen ebben az életszakaszban sokan elmagányosodnak, és társas kapcsolataik beszűkülnek. A közösségi események, klubok és táncos programok pedig remek alkalmat kínálnak arra, hogy együtt töltsenek el időt, új barátságokat kössenek és aktívabb, kiegyensúlyozottabb életet éljenek” – fogalmazott Kondor Ágota.
Az egyik fontos program a Vitamin Túra sorozat, amelyet a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesülettel (HEKE) közösen szervezünk. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget biztosítson az időseknek a
természetjárásra, legyen szó könnyedebb sétákról vagy komolyabb kihívásokról.
„A program számos változatos helyszínt vonultat fel– a Vargyasi-szorostól egészen a Szent Anna-tóig –, így minden résztvevő megtalálhatja a számára legideálisabb túrát, miközben a környék természeti kincseivel is megismerkedhet. A március 12-én induló túrasorozat összesen 11 kirándulást foglal magába, és egész évben különböző helyszíneken, változatos programokkal várja az érdeklődőket’’ – fogalmazott Gáspár László, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (HEKE) vezetője.
A Vitamin Túrák tervezett programja:
Március 12., szerda: Vargyasi-szoros, szervező: Moldován Reinitz Erzsébet
Április 3., csütörtök: Rétyi Nyír, szervező: Gajdó Éva
Április 8., kedd: Bíróné-puszta környéke, szervező: Máthé Emese
Május 15., csütörtök: Zernyesti-szoros, szervező: Gajdó Éva
Május 25., vasárnap: Lempes dombja, szervező: Zsigmond Éva
Június 4., szerda: Zănoaga-tisztás a Királykőn, szervező: Moldován Reinitz Erzsébet
Június 12., csütörtök: Szent Anna-tó, szervező: Gajdó Éva
Július 27., vasárnap: Pacé–Sámánfa, szervező: Nagy Katalin
Augusztus 31., vasárnap: Óriáspince–Besenyő, szervező: Nagy Katalin
Szeptember 20., szombat: Rétyi Nyír, szervező: Zsigmond Éva
Október 14., kedd: Papp kútja–Kölcze-puszta, szervező: Máthé Emese
Kedvezőtlen időjárás esetén az időpontok módosulhatnak.
Jelentkezés és túravezetők elérhetőségei:
Gajdó Éva: 0720 547 972, e-mail: e.gajdo@yahoo.com
Moldován Reinitz Erzsébet: 0722 210 002/e-mail: cobraprodexim@
Nagy Katalin: 0740 299 279/e-mail: nagykati@gmail.com
Zsigmond Éva: 0745 369 116/ e-mail: zsigmondeva@gmail.com
A Szenior Táncklub foglalkozásait Cseke Ágnes és Tüzes Csilla táncművész és táncpedagógus testvérpár vezeti, amely egyedülálló lehetőséget kínál az idősebb generáció számára, hogy aktívan, vidáman és egészségesen töltsék szabadidejüket. A táncklub március 18-án indul, a foglalkozásokat keddenként 11 órától tartják a Park vendéglő földszinti termében, a következő program szerint:
Március 18., 25.
Április 1., 8., 15., 22., 29.
Május 6., 13., 20., 27.
Június 3., 10., 17., 24.
Jelentkezni minden hétköznap 9-14 óra között a 0735 610 100-as telefonszámon lehet.
az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete
2025. Március 10